TÖLT (1) szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint TÖLT (1) szó jelentése, értelmezése:

(töl-t) áth. m. tölt-ött, htn. ~ni. v. ~eni, par. ~s. 1) Bizonyos öbölbe, üregbe, hézagba valami anyagot töm, vagy rak, vagy önt, folyat, ereszt, még pedig úgy, hogy az egész üreg, vagy egy része megteljék, vagyis az illető anyag által elfoglaltassék. Gyomrát ételitallal tölteni, megtölteni. Az üres korsót vizzel, borral megtölteni. Pipát tölteni (dohánynyal). Álgyut, puskát tölteni, lőport és golyót, göbecset stb. fojtani beléjök; ha csak lőporral töltik, azt mondják: vakon tölteni. Gödröt, kutat földdel betölteni. Félig tölteni a poharat. A hordót borral teli tölteni. Megtölteni tollal a párnát, lószőrrel a pamlagot. 2) Mélyebb fekvésü, gödrös, üreges, völgyes tért egymásra halmozott anyaggal bizonyos szinvonalig fölemel. Utat, utcát, udvart, kertet tölteni, feltölteni. Áradás ellen a határt, helységet körültölteni, eltölteni. 3) Akármily hig, vagy ömleteg testet előbbi tartójából egy másikba önt, folyat, ereszt. A vizet vödörből korsóba, korsóból, pohárba tölteni. A zacskóból kimarkolt dohányt pipába tölteni. Az ecet közé bort tölteni. A tollat egyik párnából másikba tölteni. A tudományt nem lehet tölcsérrel az ember fejébe tölteni. (Km.). Különösen a megivásra szánt valamit részenkint kisebb edénybe vagy torokba önt. Töltsön kiki magának. 4) Átv. időre, mint képzeleti ürességre vonatkozva, időt tölteni am. valamit tenni, hogy az idő üresen, hiún el ne folyjon, hogy lefolytának némi nyoma, látszata legyen. Játékkal, sétálással, olvasással, tanulással, kézi munkával tölteni az időt. Mivel töltöd a napot? Vigan tölti ifju korát. Hasznosan tölteni az élet folyamát. Alig birtam egy órát eltölteni az unalom miatt. Fogságban két évet töltött. A szolgálati időt betölteni. Az innepeket falun töltötte. V. ö. MULAT. 5) Szintén átv. a kedélynek bizonyos vágyait végrehajtja, teljesíti. Kedvét tölteni. Hadd töltse kedvét. Haragját boszuját tölteni. Mérgét kitölteni. Alapfogalomban és gyökben azonos vele tele telik, és közös gyökük tel v. től, s oly viszonyban állanak egymással mint kel és kelt v. költ, al-ik al-t v. olt, sér sért, men ment, továbbá romlik ront, bomlik, bont, ömlik önt, hímlik hint, számlik szánt, hámlik hánt stb. V. ö. TELE, TELIK.

Betűelemzés "TÖLT (1)" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): - --- .-.. -

A szó 4 betűs karakterrel van leírva, ebből 1 magánhangzó (25%). Ez 13.25 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: )1( TLÖT.

Keresés az interneten "TÖLT (1)" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: TÖLT (1) Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika